Mert egy nyitott pozíciót hatékonyan is lehet hirdetni

Céged álláslehetőségeit, a Find it segítségével, könnyedén megmutathatod a megfelelő célközönségednek. 
Számos jelentkező önéletrajzát megszerezheted szolgáltatásunknak köszönhetően.
A hatékonyságra mi garanciát is vállalunk!

Miért született meg a Find it?

Korábban csapatunkat felkereste két olyan cég, akinek problémái voltak a meghirdetett állásokra való jelentkezések számával.
A gondot az jelentette, hogy némely pozíciók esetében, nem igazán működtek az álláskereső portálokon feladott hirdetések. Egyszerűen nem vagy csak igen kis számban történt
jelentkezés a pozíciókra.

Kidolgoztunk egy metodikát arra, hogyan érhetnénk el a legjobban a megfelelő munkaerőt és hogyan mutathatjuk meg a számukra ideális állásajánlatokat. A megalkotott folyamat, a fent említett két cég esetében, olyan jól működött, hogy úgy láttuk, ezt a módszert más vállalatoknál is hatékonyan tudjuk alkalmazni.

Néhány cég, akivel már dolgoztunk együtt:

Hogyan működik a Find it?

A Find it hirdetési módszere 3 fő elemből áll:

Landing page
A felület ahol bemutatjuk a hirdető céget és a meghirdetett pozíciót

Online hirdetés
Amivel a potenciális jelentkezőknek megmutatjuk az álláslehetőséget

Jelentkezési űrlap és automatizmus
egy rendszer amivel a jelentkezőt adatait eljuttatjuk a hirdetőhöz

A módszer leírása:

Elkészítjük a vállalat által meghirdetett pozíciót bemutató oldalt, majd erre Google, Facebook, Instagram, Linkedin…
hirdetésekkel megfelelő potenciális jelentkezőket irányítunk.
Az oldal látogatói megismerkednek a pozíció részleteivel és közvetlenül az oldalon jelentkezni
is tudnak az állásra egy űrlapon keresztül. 
Ezt követően a cég emailértesítést kap a jelentkezésről, illertve a jeletkező is visszajelzést kap.
Ezen a ponton, igény esetén további autómatizmuso is beépíthetők. Például kaphat a jelentkező egy kidolgozandó feladatot.

A hatékonyság a részletekben rejlik

A fent említett módszerelemeket bárki tudja alkalmazni, aki ért a weboldal szerkesztéshez, online hirdetéshez és email automatizáláshoz. Azon cégeket, akik rendelkeznek megfelelő szaktudással, buzdítjuk is, hogy használják ezt a módszert!

Ami miatt a Find it csapata még hatékonyabban tudja meghirdetni a cégek pozíciót az a több éves tapasztalaton túl az, hogy a korábbi álláshirdetésekre kattintókból alkotott célközönséggel, még jobban képes megcélozni a megfelelő munkavállalókat.
A célközönségekről és célzási módszereinkről bővebben, hamarosan megjelenő blogunkban olvashatsz.

Garanciát is vállalunk a hatékonyságra

Mivel biztosak vagyunk a módszerünkben, ezért garanciát is merünk vállalni a hatékonyságára. Amennyiben a Find it-en meghirdetett pozícióra nem érkezik legalább ÖT jelentkező, úgy az adott állással kapcsolatos munkánk díját 100%-ban visszaadjuk.

Egy apró kikötés a garanciával kapcsolatban: Specializálódott pozícióknál nem tudunk garanciát vállalni.
Ilyen speciális pozíció pl: alpinista festő, borász mester, nyílászáró beépítő x év tapasztalattal…

Mennyibe kerül?

Az ár természetesen mindig a meghirdetett állástól függ, de szeretnénk egy példán bemutatni hozzávetólegesen, milyen költségekkel kell számolni:

Példánkban egy raktáros/targoncás állás meghirdetését vettünk alapul

A pozíció oldal, és az automatizáció
elkészítésének munkadíja:
12 000 Ft 

A pozíció meghirdetésének munkadíja 
Facebook és Instagram esetében:
10 000 Ft / 2 hét

Facebook és Instagram hirdetési költség
(Ez nem a Find it bevétele)
2 000 Ft / nap -> 28 000 Ft / 2 hét

Így a pozíció meghirdetésének összköltsége az első két hétben:
50 000 Ft

Ha a hirdetést tovább szeretné futtatni a hirdető, akkor már csak a hirdetéskezelés munkadíját kell megfizetni,
illetve a Facebook és Instagram díját, ami a második 2 hét esetén 10 000 Ft + 28 000 Ft

Hogyan hirdethetek hatékonyan a Find it segítségével?

Elsőként szeretnénk kérni egy egyeztetési lehetőseget, amikor is:

Kérjük az itt található űrlap kitöltésével küld el nekünk a szükséges adatokat és mi felvesszük veled a kapcsolatot.

Töltsd ki ezt az űrlapot!